Szolgáltatások
Esztétikus betéttömések; INLAY-ONLAY
A nagy felszínű, egy ülésben végzett esztétikus töméseket, egyre inkább kiszorítják a fogtechnikus által készített, a fogszövet fizikai paramétereihez jobban igazodó préskerámiák és mikrokerámia kompozitbetétek.
Ezek a mikroszkóp alatt készített fogdarabok 100 százalékosan illeszkednek az üregekbe, korrekt kontaktponttal rendelkeznek, és az un. adhéziós technika segítségével, kémiailag kötnek a fogszövethez. A betéttömések speciális előkészítést kívánnak. A precíziós lenyomatvételt követően a fogtechnikus mikroszkóp alatt készíti el, az üregbe 100%-osan illeszkedő, az egyéni színkaraktert is figyelembe vevő GC.Gradia betéttömést.
A betét elkészítéséig a fogakat gumiszerű klippel tömjük be, melynek eltávolítása fúrás nélkül, egy mozdulattal történik. Beragasztása a rendelőnk által kidolgozott, gyors technikával valósul meg.
Szárnyas Gradia hidak, csiszolás nélkül!
Ez az anyag lehetővé teszi a fogazat bármely területén, egy fognyi hiány pótlását úgy, hogy a mellette lévő fogakat ne kelljen lecsiszolni. A hiány felé eső területeken furatokat alakítunk ki, és két betéttel rögzített un. szárnyas hidat készítünk. A pótláson átfutó üvegrost biztosítja a híd terhelhetőségét, ezért jobb alternatívának mondható a fémre égetett kerámiapótlásnál.
A legtöbb paciens a saját fogazat elleni támadásnak érzi, ha egyetlen fog pótlása miatt, két fogat kell lecsiszolni! S a kiterjedt fogbél védelme érdekében, főleg fiatal korban nem mindegy, hogy a fogtömeg mintegy 60 százalékának lecsiszolásával szemben, betét (inlay) előkészítésnél, csak húsz százalék a fog keményszövetének vesztesége. Léteznek előre gyártott üvegszálerősítésű kompozit hidak is, melyek rögzítéséhez még üvegrost előkészítés sem szükséges. Ezek elhelyezése, a fix fogszabályozó készülékek, fogakhoz történő rögzítéséhez hasonlóan történik. Meggyőződésünk, hogy az elkövetkező években az előbbiekben leírt fogászati restaurációk száma emelkedni fog és kiszorítja a hagyományos technikákat, amennyiben a fogorvosok és a pácienseik igényessége találkozik.
Teamünk
Orvosaink részben az esztétikai fogászat specialistái, részben az egyetem oktató-klinikai szakemberei.
Bővebben »Sofőrszolgálat
Igény szerint külföldi pácienseink számára sofőrszolgálattal rendel- kezünk.
Bővebben »
